Az Atlantisz illóolajkeverék születése

Szerettem volna egy igazán szép, kerek kompozíciót alkotni, mely nem csak kellemes illatú, de kisimítja az idegrendszer ráncait, megnyugvást hoz, és ellazít. Ja és persze illik a kék színű ásványokból készült karkötőhöz. Ha jól emlékszem,a keverék harmadik verziója sem tetszett igazán, valami hiányzott belőle.  Aztán hirtelen történt valami…

Az első receptúrák

Az illatkeveréshez hangulat kell, ihletettség és persze sok-sok idő. Ha ezek egyike is hiányzik nincs értelme hozzákezdeni. Azon a napsütéses délutánon, még a hold is olyan fázisában járt, ami mindezeknek kedvezett. Kiraktam hát magam elé az illóolajok sötét üvegcséit, és hagytam, hogy megszólítsanak. A tudatosság részeként persze a levendula az első sorokban várakozott. Kicsit édeskésebb magyar levendula a Balaton felvidék meszes, vulkanikus eredetű talaján nőtt lila virágok esszenciája. Abban biztos voltam, hogy ezt az olajat használni fogom, hiszen észterei bizonyítottan nyugtató hatásúak. Aztán szerettem volna mellé tenni egy kis citromot, vagy citrusos jegyet, mely felpezsdíti. Először a juzu japán citrommal próbálkoztam, hiszen annak illata lágyabb, mint a sima citromé. De nem tetszett együtt. Aztán piros mandarinnal kevertem ki cseppenként a szinergiát, a megfelelő keverési arányszám alapján, de hiányzott még valami. Grépfruitot tettem hozzá, de nem volt meggyőző. Finom volt, meg jó is, de teljesen átlagos.

 

Piros helyett zöld, keserű helyett édes

Aztán egyszer csak megjelent a lányom. Anya! Keverj nekem is egy keveréket, ami igazán nekem való és segít elaludni este. Gondolkodni kezdtem. Rá jellemző a féktelen jókedv, és az életigenlő zöld. Így egy hirtelen felindulásból három cseppel kevesebb levendulát, a piros helyett zöld mandarint, a keserű grépfruit helyett pedig édes narancsot kevertem bele.

Igaz, hogy az első összerázás után még nem a végleges illatot kapjuk meg, hiszen azoknak össze kell barátkozni az üvegcsében, azaz össze kell érniük. Mégis az első keverés után már lehet következtetni arra, hogy milyen lesz a végeredmény. Amikor a kupakot lecsavartam az üvegcséről, hogy először megszagoljuk, a lányomnak kínáltam oda elsőként az üvegcse száját, hogy emelje az orrához. Kikerekedtek szépséges szemei, és csak annyit mondott sajátos hanghordozásával, hogy: tökéletes, köszi Anya! Ezek után én is beleszagoltam, és egy pillanatra megállt bennem az ütő. Ez az, itt van, megcsináltam. Aztán a rémület hasított belém, mert szokásommal ellentétben valamiért nem írtam fel a cseppszámot.

Te jóságos ég, itt van a kezemben a megfelelő esszencia, én pedig egy kezdők által is ritkán elkövetett piti hiba miatt veszítem el az egészet. Lázasan próbáltam visszaemlékezni a számokra. Igen, a levendulát tudom, aztán a mandarinból ugyanannyi, és végül az édes narancs. Az rémlett, hogy többet tettem bele, talán kettővel vagy hárommal? Kipróbáltam egy újabb üvegben. Gyorsan kiderül, hogy nem a válasz. Cseppenként haladtam, mígnem el nem értem a kívánt illatot.

 

 

Megszületett Atlantisz

Címkéztem gyorsan, a receptet pedig felírtam a jegyzetfüzetembe. Már csak nevet kellett találnom számára. Szagoltam lassan, szemet lehunyva, szagoltam este, aztán hajnalban, majd másnap, és egy hét múlva. Végül hat hét elteltével. Hagytam időt számára. De csak egyre finomabbnak érzem. Aztán megmutattam a családnak, akik persze lelkesednek. Tetszett a barátnőmnek is, de azt gondoltam, hogy ő is elfogult. Elvittem a mesteremhez, aki azt mondta ez egy igazán szép, kerek keverék, nincs benne hiba. Akkor tudtam, hogy megszületett.

De nevet nem találtam még neki. Elsőre a relax ugrott be, aztán a zen, de egy segítőm mondta, hogy ezek nagyon elcsépelt szavak. Az utóbbi névvel még autós üléshuzatot is piacra dobtak, hogy a „meredekebb” dolgokról ne is beszéljünk. Szóval igaza volt. Tehát tovább szagoltam. De semmi nem jutott az eszembe. Aztán hirtelen felindulásból belecseppentettem a lapis lazuli és akvamarin kék árnyalatú karkötőjének illatszelencéjébe az illóolaj keveréket, majd a karkötővel együtt szagoltam. A tenger lágy hullámai, a kéksége, a végtelenségének áradó nyugalma, és a titokzatosság ötlött az eszembe. Ez egy igazi kincs. – gondoltam. Amikor idáig elértem a filozofálásomban már csak egyetlen szó ismétlődött bennem: Atlantisz. Megszületett.