A mágus

A Pomanders karkötők nem csupán egyszerű karékek. Születnek olyanok, melyeknek történetük van. A Mágus ilyen.

A nagyapjáé volt. Az apja nem hordta soha. Úgy gondolta, csak mese az egész, egy öregember fura meséje törpék kincseiről, kristályokról, varázslásról és hasonló sületlenségekről. Ő nem hitt ilyenekben. „Nem volt meg benne az erő.” – mondta az öreg a fiúnak. Nincs vele baj. De Te más vagy.

A fiú rá emelte zavarba ejtően kék szemeit, sűrű pillái alól kíváncsian tekintett az öregre. Szemei mindent kérdeztek, azt is, amit a szavak nem tudtak. Az öreg soha nem beszélt sokat. Most is csak annyit válaszolt: Ott van benned a felelősség, és a következetesség. Bátor és nyitott a szíved. Ennyi pont elég. Nem mondott többet, csak a fiú felé nyújtotta a karéket. A fehéresszürke ásványon tollszerű fekete minták sorakoztak. A fehéresszürke után három fura tapintású és még különlegesebb illatú fagyöngy következett. Kicsit sem látszódott rajta, hogy több generációt kísért már. A fiú végigsimította a bársonyos gyöngyöket, majd az orrához emelte az ékszert. Muszáj volt éreznie, milyen az illata azoknak a misztikus, balzsamos parfümű fáknak. Ösztönösen lehunyta szemeit. Az öreg mosolygott. Tudta mi fog következni. Suttogó szavai még elérték a fiú távolodó tudatát: „a fehér oldalon maradj, bármi is történjen.”

Órák múltán tért csak magához a fiú. Nem beszéltek arról, hol járt, és mi történt vele. Hajában egy alig látható fehér csík törte meg a hullámosan sötét fürtöket. Ennyi elég is volt az öregnek. Tudta, a fehér oldalon maradt

A fiú pedig soha többet nem vette le a karéket. Az új, fehér mágus megszületett.

A merlinit ásványáról itt olvashatsz

A mágus karkötőjét pedig itt találod