A zuhatag
A réges-régen az idők kezdetén, egy távoli kis falucskában élt egy bölcs, érett férfi, akit Ayo-nak hívtak. Ő volt az a varázslatos kovács, aki szabadidejében ékszereket alkotott, melyek a szív titkos útjait mutatták meg. Egy napon, amikor a nap sugarai aranyló fényben fürdötték a műhelyét, Ayo különleges, nyers köveket vásárolt a kereskedőtől, akit már évek óta nem látott. Tanzanitot hozott a nagy hegy lábától mely ott magasodott a falu mellett és akvamarint a szemben lévő nagy szigetről.
Az éjszakába nyúló, hosszú órák alatt a műhelyben Ayo leheletfinom mozdulatokkal csiszolta a köveket gyönyörű ékszerré. Már akkor tudta, hogy régi álmát váltja valóra ezzel, nem is tudott volna aludni. A falutól pár napi járóföldre egy zuhatag ontotta frissítő vizét tajtékzó cseppjeit. Ayo egyik kedvenc helye volt, ahol mindig megnyugodott, és ahol álmodozhatott, ha úgy volt kedve. Első pillantásra látta, hogy ezekből a kövekből méltó ékszert készíthet, mely megidézi kedvenc helyét. Az akvamarin az álmodozás és a nyugalom szellemét hordozza, míg a tanzanit az alkonyati égbolt lilába boruló csodáját rejti magában. Miközben dolgozott, úgy érezte, mintha a két kő saját meséjét súgná neki a zuhatag csodájáról.
A hajnal első sugarai megcsillantak az ékszeren, amint Ayo az ujjai közt tartotta azokat. Az ékszer egy csodálatos fülbevalóvá formálódott, melyben az akvamarin és tanzanit teljes harmóniában fonódtak össze. Ayo tudta, nem véletlenül született meg most ez az ékszer. Vágyott egy igazi társra, aki érti őt. Így szelíd türelemmel várt, mikor érkezik meg hozzá.
Egy napon találkozott Ayo a titokzatos Elaraval. Éjszaka érkezett a faluba, és alakját messzi földek érzéki illata lengte körbe. A nő tiszta lelkével, okos tekintetével rögtön felkeltette Ayo figyelmét. Mikor Ayo megmutatta neki, kérésére legutóbbi munkáját, Elara szemeiben felcsillant a kíváncsiság.
"Mi ez a varázslatos ékszer?" - kérdezte Elara, hangjában vágyakozással.
Ayo mosolyogva válaszolt: "Ez az akvamarin és tanzanit fülbevaló, egy olyan történetet hordoz, mely a vágyak, az álmok és a sors fonalát követik. Az akvamarin utat mutat az élet tengerének vad hullámai között, míg a tanzanit az éjszaka titkait suttogja."
„Nem ismerlek téged, mégis olyan, mintha mindig is itt lettél volna már velem,” - mondta Elaranak. Ez az ékszer olyan, mint te. Két lágyan fonódó érzelem, melyek egymást kiegészítik, és mégis olyan különlegesek, mint a csillagok ragyogása az éjszakai égbolton."
Elara megérintette a zuhatagot formázó ékszert, mialatt a kovács lassan a füle mögé igazította göndörödő hajfürtjeit. Mozdulatai lassúak voltak, nehogy elijessze a nőt. Nem kellett kérdeznie, Elara szemei igent mondtak, így a fülébe illesztette az ékszert, mely érzékien omlott alá.
"Lehetséges, hogy ennek az ékszernek is van egy története, ami épp csak most kezdődik el?" tűnődött.
Ayo mosolygott, majd Elara kezét fogva így szólt: " Legyen ez az ékszer a mi történetünk kezdete, ahol a vágyak és a sors összefonódik, és ahol a szívünk vezet minket a nagy utazásra. Ha menned kell elengedlek, akkor vidd magaddal az ékszert, és térjünk vissza hozzám. Ha maradsz, akkor itt van helyed, és boldoggá teszel.” - suttogta Ayo.
Elaranak mennie kellett, vitte a szíve tovább. Hónapokkal később viszont visszatért Ayohoz. Akkor látogattak el először együtt a nagy zuhataghoz.
Az idő múlásával Ayo és Elara története tovább folytatódott. Az ékszer mindig emlékeztette őket arra, hogy a vágyak valóra válhatnak.
Így élte boldogan életét a mester és az illatos nő, együtt alkotva és álmodva új ékszereket, mindig hűen az akvamarin és tanzanit fülbevaló üzenetéhez: hogy az élet legszebb ékszere a szívünk mélyén található, és mindig elvezet minket a vágyainkhoz és beteljesíti sorsunkat.