Európa legnagyobb, és legelső opál bányájában jártam
Opálvadászok voltunk a vörösvágási opálbányában![]()
![]()
![]()
Ausztrália túl messze van
Pontosan emlékszem rá, hogy akkor tartottam először igazi opált a tenyeremben, amikor édesanyám unokatestvére 25 évvel ezelőtt hazalátogatott Ausztráliából, és családunk minden nőtagját opál fülbevalóval, a férfiakat pedig opál mandzsetta gombbal ajándékozta meg. Egészen kis méretű, alig 4-5 mm-es ékszerek voltak ezek, de ahogy a kezemben szikrázott a sajátom, egyszerűen nem tudtam betelni vele, nem tudtam levenni a szemem róla. Na ez azóta sem változott túl sokat, egyszerűen odáig vagyok az opálokért...
Mindent tudni, felfedezni
Tudtam, hogy hiába a rokonság, valószínüleg a közeljövőben nem lesz sajnos úticélom Ausztrália, így nem volt kérdéses, hogy az újranyitott Vörösvágási Jozef bányát egyszer az életemben látnom kell. Az iskolaév végén feltettem a családomnak a kérdést, mik a terveik a nyárra, egyeztessünk, ki hova szeretne eljutni. Mivel nem volt pontos tervük, közöltem is velük, hogy nekem viszont van. A nyári bakancslistámon pedig az első helyen a szlovákiai opálbánya leledzik, így akkor oda megyünk elsőre. Szerencsére a családom is szereti a szép köveket, a lányaimat már rég megfertőztem nem csak a drágakövek szeretetével, de a tanulással, az új dolgok felfedezésével is. Szerintem ha van egy szenvedélyed, akkor arról mindent tudni akarsz, nem csak az opált akarod ergó látni, hanem a bányát is ahol egykoron éltek és haltak érte szó szerint...
![]()
![]()
![]()
![]()
Opál nagyhatalom volt egykoron Magyarország!
A bányarendszer Szlovákia keleti részén, a Szalánci hegység területén, Eperjestől mintegy 20 km-re található. A XIX. századig, az ausztrál és mexikói opál bányák tömeges megnyitásáig, ez volt a világ legrégebbi, Európában pedig az egyetlen! opál lelőhely, így elmondhatjuk, hogy a régi Magyarország opál nagyhatalom volt.
Hivatalos neve minden korabeli iraton Vörösvágás- Dubniki Magyar Királyi Opálbányák.
![]()
![]()
![]()
Feljegyzések szerint már időszámításunk előtt is találtak itt opált, de az úgynevezett mélyművelésű bányászat a XI. században kezdődött el, de még ekkor sem figyeltek fel a bányában rejlő kincsre. A nagy áttörés akkor következett be, mikor 1775-ben itt, a közeli Olsavka patakban megtalálták az évszázad leletét, a Harlekin-nek elnevezett 600 gramm súlyú, 13 cm hosszú opál- csodát, melynek értéke félmillió USA dollár, és azóta is a Bécsi Természettudományi Múzeumban őrzik.
A szlovák nevén Cervenicai bánya 1845 – 1880 között élte fénykorát, amikor Salomon Goldschmidt nevű híres zsidó bécsi ékszerész bérelte a bánya területet és az akkor, ott talált opál leletek és az abból készült ékszerek híressé tették az egész környéket. A bányában 22 km hosszúságban húzódnak a folyósok. Máig megmaradt a József akna bejárata, és a Vilmos tárnához is el lehet jutni a mai napig egy erdei úton.
Napóleon is tőlünk vette az opált feleségének, Jozefina császárnénak
Utoljára 1989-ben került a felszínre egy hatalmas, közel 200 kg-os opál-fészek lelet. Folytatva az érdekességek sorát, innen származnak Napóleon feleségének, Jozefinának opál ékszerei is. Innen vásárolt Viktória királynő lányainak nászajándékba opál ékszereket, de a francia koronaékszer egy része is itteni a Burning of Troy.
1920-ban zárt be a bánya, amikor az ausztrálok áron aluli, olcsó opállal árasztották el a piacot, és az igazat megvallva az ausztrál opál messze elmarad az itt kitermelttől, aminek nagyon egyszerű oka van. A nemes opál tulajdonsága ugyanis az a jelenség, amikor az ásvány színe, a ráeső fény irányától függően változik. A vörösvágási nemesopálban szögletesek az építőelemek, míg az ausztrálban gömbölyűek. Az eltérő felépítés miatt a szín is eltérő. A vörösvágásira áttetsző, tejes alapon piros, zöld és ibolyás kék színjáték a jellemző, az ausztrálban viszont csak 2 szín, zöld-piros, a kék nélkül, vagy a zöld-kék a piros nélkül látható.
Te is megnéznéd? Erre számíts
Aki szeretne ellátogatni a vörösvágási bányába, annak egy pár dolgot érdemes tudnia. A határtól kb. 56km fekszik Vörösvágás, egy nem túl szimpatikus környéken, viszont csodás környezetben. A bánya bejárata mellett egy modern látogatóközpontot hoztak létre kedves és segítőkész személyzettel. A honlap szerint érdemes a látogatás előtt regisztrálni, ám a helyiek ezt nem is ellenőrizték. A bányában kétféle túraútvonalat lehet választani egy 1 órás és egy 4 órás látogatást lehet tenni. Nekünk az egy órás vezetésre volt időnk, és nagyon jól éreztük magunkat. A bányában 6-8 fokos hidegre számíthat bárki aki belép, tehát nyáron is elkel fázósabbaknak a sapka, de dzseki, bakancs szinte kötelező. Sisakot a helyszínen biztosítanak. A túravezető hölgy egy JBL hangszóróval a kezében kísért minket végig, melyből magyar nyelven hallgathattuk a vezetést, de a túra közben is szívesen válaszolt angolul a kérdéseinkre.
Egyszóval nagyon jól éreztük magunk, csoda világot láttunk, mindekinek csak ajánlani tudom aki szereti a természetet, a drágaköveket, a földrajzot, és a történelmet!
![]()
![]()
![]()
Képek forrása:
Borítókép: Ivan KOPOR
A többi saját