Húsvét: három nap, három illat

Jézus a feltámadással a legnagyobb tanítást adta az embereknek. Akinek van füle, meghallja. A mostani írásomban három nap, három illatáról írok, ahogyan én tapasztaltam. Mert az illatok szerves részei az életünknek, még ha erről a legtöbben nem is veszünk tudomást. Az ünnepek alkalmával pedig különösen fontos szerepet kapnak: titkokat fednek fel, készítenek elő, történeteket mesélnek el a maguk halk, diszkrét módján, és járulnak hozzá ahhoz, hogy még mélyebben élhessük meg az ünnepet.

 

Nárdus, nagypéntek illata

A nárdus (Nardostachys jatamansi) olaját, még ha nem is tudjuk, hogy néz ki maga a növény, milyen az illata, majdnem mindenki ismeri. Hiszen a Bibliában kulcsfontosságú szerephez jut, amikor nagypénteken Mária Magdolna egy egész alabástromnyi olajat öntött Jézus fejére. Érteni kell, hogy a nárdus olaja akkoriban is igen drága, szakrális olajnak számított. Annyira, hogy lepecsételt drágakő edényben, alabástromban tartották, és használatkor letörték az edény nyakát. Így szól a történet az Újszövetségben Márk evangéliumából, melyet érdemes figyelmesen olvasni:

„Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.” És szemrehányást tettek az asszonynak. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre.” (Márk 14. 3-8)

A nárdus a Himalájában őshonos bájos kis növény rózsaszín, lilás apró virággal, mely magasan, 3-5000 méteres magasságban nő, és  a macskagyökérfélék családjába tartozik botanikailag. Indiából a kereskedők vitték be, és vált ismertté a Római Birodalomban. A drága olajat vastag, barna aromás gyökeréből nyerik ki. Luxus illatszernek számított, használták hajnövesztő szerként is, sőt az epileszia kezelésére egyaránt. Mégis a nárdus olaja amióta világ a világ a felsőbb világok felé nyíló kapuként szolgált. Ezzel az olajjal kenték be a fáraók testét is a mumifikálás során, hogy átsegítse a nagy uralkodókat a másik világra. A nárdus olaja olyan illat, mely átjárót nyit és segíti az átmenetet, a változást. Érthetjük ezt úgy is, mint a halálba indulok támogató olaja, olyan illat, mely valaminek a vége, és valami újnak a kezdete. Mária Magdolna tette két kulcsfontosságú üzenetet mond nekem. Az egyik a feltétlen szeretet, mely nem nézi, hogy mennyibe kerül az adott illatszer, ha az a másik javát szolgálja, a másikért van. Más részről, pedig egy jel, melyet lehet, ő nem is sejtett, de Jézus kimondja, hogy eljön a halála, a temetése, melyhez akkoriban is az illatos olajok elengedhetetlenek voltak, és a szegények számára sokszor elérhetetlenek is.

Milyen a nárdus illata? Megosztó. Sokrétű. Mély. Fűszeres. Fás. Édes.  A mai kor embere elfancsalítva arcát húzná el az orrát, amikor szagolja. A nárdus nekem félelmetes illat. Tiszteletet parancsoló. Szakrális illat. Nem használom napi szinten. Nem a mindennapokra való. Ilyenkor húsvétkor azonban mindig előkerül. És mindig emlékezem. Nárdus nekem Nagypéntek illata. Amikor egy nő tudta, hogy valaki a halálba indul. Értem, érted, értünk. Egy másik világ kapuit tárja ki előttünk.

Mirha, nagyszombat illata

Nagy pénteken halt meg Jézus a kereszten. Nagy szombaton pedig holtan feküdt teste a barlangban. A Bibliában Édesanyja Mária, Mária Magdolna, és Szalomé is kísérik, végig. Nekem a mirha a női olaj, az anyaságot, a feltétlen szeretet és az áldozatot jelképezi. A föld olaja. A mirha (Commiphora abyssinica) valójában egy gyanta, melyet a balzsamfafélék családjába tartozó valódi mirhafa kérgét megsértve szívárog elő, védve a növény „sebét” a kártevőktől, kórokozóktól. A valódi mirhafa egy alacsony cserje, mely az Arab félszigeten is őshonos. A megszáradt, mézes állagú, ragadós, vörösesbarna édes illatú gyantáját kézzel gyűjtik, osztályozzák, majd szárítják. Régen elsősorban nem füstölésre használták, hanem kenőcsökbe tették, és a azzal dörzsölték be a testet, sőt borhoz is adták, mely bódító, érzéstelenítő hatással rendelkezett. Jézusnak is kínáltak ilyen bort, - melyet poscának hívtak – a kivégzése előtt, hogy megkönnyítsék szenvedését, de ő nem fogadta el, mert tiszta tudattal akart a halálba menni. A mirhás olívaolaj fényűző illatszerkét is szolgált, melyet a főpapok felkenésére is használtak.  a mirha a hódolat, a tisztelet szimbóluma is volt. Számomra az az illat, mely biztonságot ad, az érzést, hogy szeretve lenni jó.

A mirha az édesanyát jelképező illat és olaj. Az anyaföld is hozzá tartozik, mint jelkép. A nagyszombat illata nekem tehát a mirha, az anya, a nők fájdalma, melyet átélnek Jézus keresztre feszítésével.

Milyen a mirha illata? Nagyon édes. Kicsit gyógynövényes, gyógyító az illata. Földes, mély, barna, mint a színe is. Nehéz illat. Súlyos. A melegen körölvevő anyai karok ölelésének illata. Egy olyan olaj, mely sűrű jelenlétével körbevesz, nem hagy egyedül, és egészen a végsőkig elkísér, sőt azon is túl., egy anya áldozatával, aki teszi ezt könnyedén, gondolkodás nélkül, feltétlen szeretve. A biztonság illata. A mirha is a szakrális olajok egyike. Nem hiába vitték a kis Jézus születéskor ajándékba.

Mária és a nők illatszereket vásároltak, hogy megkenjék vele Jézus testét. Bár ezt nem írják, hogy pontosan mit is használtak ilyenkor, de én biztos vagyok benne, hogy a mirha köztük volt.

Tömjén, az örömhír, a feltámadás, a fény illata

Amikor pedig az illatszerekkel a kezeikben mentek a sziklasírhoz, a kő már nem zárta el az utat. Jézus feltámadt. A vasárnap illata a fényt jelképező szakrális illat, a tömjén. Ha a mirha a föld, akkor a tömjén az ég. A tömjén ugyanúgy, mint a mirha a Szent tömjénfa (Boswellia sacra) gyantája, mely a fa kérgének megsértésekor szivárog elő, hogy védje a fát, és sérülését lepecsételve elősegítse a gyógyulást. Az emberiség több ezer éve használja, még ma is a templomokban az Istennek való illatáldozatként, mely gyógyulást hoz, és messze űzi az ördögöt. A tömjén füstjével fertőtlenítették a házakat. Sőt a mai napig a beduinoknál szokás, hogy a messziről érkezett vendég csak úgy léphet be „tisztán” a sátrukba, ha előzőleg körbefüstölték. A tömjén füstölése a keresztény kultúrkörben az Istennek kijáró tisztelet és imádat jelképe, a tömjén az imák ég felé kísérő illata, az imák illatos hordozója.

Éppen ezért húsvét vasárnaphoz tartozó illat nekem a tömjén, azokból is a szent tömjénfa gyantája, az ománi tömjén. Ez az az illat, mely azt hirdeti, hogy a szeretet mindig győz. Jézus meghalt értünk a kereszten, majd feltámadt halottaiból, hogy megmutassa nekünk, mire képes a szeretet, az igazi, feltétlen, tiszta forrású isteni fény.

A tömjén az az illat, mely az ég felé mutat. A valódi jó minőségű tömjén drága, igazi kincs, illata elvarázsol, egy másik világba mutat utat.

Milyen a tömjén illata? A valódi tömjén illata könnyed, citrusos, édeskés, sziporkázó illat. Olyan szakrális illat, mely nyomot hagy. Örömet hírdet. Egyszerre édes, és citromos. Csupa tűz, csupa világosság. A fény illata, a jó győzelme.

Nárdus-mirha-tömjén

Három nap, három illat.