London illatos kincsei
Tavaly októberben Londonban jártam barátnőmmel, és Ötvösömmel Ildivel. Még májusban tette fel nekem a kérdést: Kijössz velem két napra Londonba? Biztos nem - hangzott a válaszom. És ha a Cartier kiállítást nézzük meg, a Victoria és Albert múzeumban? - vágott vissza. Ja, az egészen más! - közöltem mosolyogva. Majd gyorsan hozzátettem, de akkor megnézed velem a pomandereket, hiszen ott őrzik a világ legnagyobb gyűjteményét. Oké, persze - válaszolta. Nos, így jutottam el Londonba, és nézhettem meg élőben azt, amiről eddig csak álmodoztam, a "hús-vér" pomandereket. Most pedig megpróbálom szavakba önteni mindazt amit ott láthattam, azokat a csodálatos perceket amiket ott megélhettem. Ildi ott volt velem, és nem sürgetett. Türelmesen végigvárta amig az utolsó utáni összes szót is elolvastam a táblákon, amikor percekig csak álltam a vitrinek előtt és poytogtak a könnyeim... számomra mérfölkő volt mindez. Hála érte, hogy ott lehettem. ![]()
Egy hatalmas gyűjtemény minatúr kincsei
Ha valaki szereti a történelmi ékszereket, Londonban szinte kötelező úticél a Victoria és Albert Múzeum. A világ egyik leggazdagabb iparművészeti gyűjteményének ad otthont, és az állandó ékszerkiállítása több mint háromezer év történetét mutatja be. Az ókori aranyékszerektől a kortárs mesterművekig minden korszak képviselteti magát, de számomra mégis egy egészen különleges tárgy ragadta meg a figyelmemet: a pomander. Én azért jöttem, hogy ezeket a pici kis illatosítható szelencéket láthassam.
A pomander első pillantásra csupán egy apró, díszes gömbnek tűnik, valójában azonban sokkal több ennél. A középkor és a reneszánsz Európájában ezek a finoman kidolgozott függők illatos anyagokat rejtettek. Pézsmát, ámbrát, szegfűszeget, fahéjat, rozmaringot vagy más értékes fűszereket és gyantákat helyeztek beléjük, amelyek kellemes illatot árasztottak viselőjük körül. Abban az időben ugyanis a városok levegője messze nem volt olyan tiszta, mint ma. Sokan úgy hitték, hogy a betegségek a rossz levegővel terjednek, ezért az illatos pomander egyszerre szolgált divatos ékszerként és a védelem szimbólumaként. A gazdagabb családok tagjai gyakran az övükre akasztva vagy nyakláncon viselték, így mindig kéznél volt.
A Victoria és Albert Múzeum gyűjteményében több különböző pomander is látható. Különösen lenyűgözőek azok a darabok, amelyek aranyból készültek, finom áttört díszítéssel. Sok pomander belsejében apró rekeszek találhatók, amelyek lehetővé tették, hogy egyszerre többféle illatos anyagot is elhelyezzenek bennük. Ezek a rekeszek nemcsak praktikusak voltak, hanem a kor ötvösművészetének elképesztő precizitását is megmutatják. Egyetlen apró gömbben találkozik a művészet, a történelem, az illatok világa és az ember örök vágya arra, hogy megőrizze egészségét és szépségét. Ezen a kiállításon a vitrinek mögött én nem csupán az ékszereket láttam, hanem lelki szemeim előtt megelevenedtek a királyi családok pompája, a pestis elleni küzdelem borzalmai, több száz év lenyomata. A pomanderek sokkal többet mesélnek, mint azt első ránézésre gondolhatnánk.
Mi az a pomander?
A pomander a középkori francia pomme d’ambre kifejezésből ered, mely ámbra almát jelent szó szerint. Ámbra mint illatszer, alma, mint a szelence alakja. Eredetileg nem ékszer volt. A XIII–XIV. században még csak egy illatos anyagkeveréket jelentett, amelyet golyóvá formáltak. Az összetevők között gyakran szerepelt: az ámbra, a tömjén, a pézsma, a szegfűszeg, a fahéj, abenzoin gyanta, és más aromás növények például levendula vagy rozmaring. Ezeket a keverékeket nemcsak kellemes illatuk miatt tartották fontosnak, hanem mert a korabeli orvosi elméletek szerint a „rossz levegő” (miasma) okozta a betegségeket. A logika egyszerű volt: ha a betegség a levegőből jön, akkor a levegőt kell „megtisztítani”. Így a pomander egyszerre vált ékszerré, orvosi eszközzé, védelmi amuletté, és később pedig már státuszszimbólummá
A klasszikus gömb
![]()
A pomander azért is egy zseniális "találmány", mert az akkori ötvös mesterek megoldották azt, hogy a láthatatlan illatot, látható ékszerré formálják. A múzeum fantasztikus ékszergyűjteményében a pomanderek csak egy egészen kis helyet foglalnak el, alig látható belőlük egy tucat. A legtöbb fennmaradt európai pomander a XVI.–XVII. századból származik, és ezek már nem egyszerű gömbök, hanem komplex, nyitható szerkezetek. A legkorábbi fém pomanderek gömbformát követnek, gyakran aranyból vagy ezüstből készülnek. Külső felületükön áttört (filigrán vagy perforált) minták találhatók, később már virág- vagy geometrikus díszítés is megjelenik, és néha apró pántok vagy zárómechanizmusok is láthatók. A lyukacsos felület nem dísz volt csupán, hiszen ez biztosította, hogy a belül elhelyezett illatos anyagok „kiszivárogjanak” a levegőbe.
A rekeszes pomanderek
![]()
A pomander fejlődésének csúcspontját a több rekeszes változatok jelentik. Ezek már nem egyszerű gömbök, hanem szegmentált belső struktúrával rendelkező szerkezetek. A legismertebb típusok a hat-nyolc rekeszes belső elosztású szelencék, melyek egy központi tengely körüli „szeletek”. Ezeken külön nyitható kis ajtócskák láthatóak. Ezekben a rekeszekben különböző illatanyagokat tartottak. A korszak forrásai és múzeumi rekonstrukciók alapján tipikus kombinációk voltak, sőt néhol a rekeszeket feliratozták. Ezek a szelencék apró rejtett zsanérokkal, pántokkal nyíltak. Egyes példányoknál minden rekesz külön is nyitható volt, így a viselő akár „személyre szabott illatot” is használhatott: például erősebb fűszeres illatot nappalra, lágyabbat estére.
A pomander gyűjtemény
![]()
A múzeum gyűjteményében többféle forma jelenik meg, amelyek jól mutatják a pomander fejlődését. A gömb, és a rekeszes szelencéket a figurális pomanderek követik, melyek gyakran mintáztak a kornak megfelelően koponyát, stilizált emberi arcot, vagy gránátalma, gyümölcs formát, esetleg állatokat.
![]()
![]()
![]()
![]()
Ha tehetitek, látogassatok el a Victoria és Albert múzeumba, és nézzétek meg többek közt a több mint 3000 évet bemutató eszméletlen ékszerkiállítást, benne pedig az igazi pomandereket!